Az Orchidea Gondozó Otthon szolgáltatásának célja, feladata, a nyújtott szolgáltatáselemek, tevékenységek leírása

Az intézményi ellátás elsődleges célja, hogy biztonságos és nyugodt életfeltételeket, kiegyensúlyozott és megfelelő körülményeket, személyre szóló ápolást, gondozást és az ehhez szükséges szolgáltatásokat nyújtsa minden lakója számára. Mivel speciális ellátást biztosítunk számos tényezőre kell figyelnünk. Társadalmi tényező, hogy egyre többen szorulnak speciális ellátásra és a specifikusság mellett, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a jogszabályi hátteret, mivel a törvényesség fenntartása számunkra a működési engedély megőrzésének alapvető feltétele. Az ellátottak felvételénél figyelembe vesszük, a jelenleg hatályos jogszabályi követelményeket is.

A Szociális törvény (1993. évi III.: törvény) alapján:

71.§ (1) (1) A pszichiátriai betegek otthonába az a krónikus pszichiátriai beteg vehető fel, aki az ellátás igénybevételének időpontjában nem veszélyeztető állapotú, akut gyógyintézeti kezelést nem igényel, és egészségi állapota, valamint szociális helyzete miatt önmaga ellátására segítséggel sem képes.

(2) Azon ellátást igénylő, akinek a kezelőorvos által meghatározott alapbetegsége

a) időskori vagy egyéb szellemi leépülés,
b) súlyos antiszociális, közösségi együttélésre képtelen személyiségzavar,
c) szenvedélybetegség, csak abban az esetben vehető fel a pszichiátriai betegek otthonába, ha az intézmény az alapbetegségével összefüggésben is szolgáltatást képes nyújtani számára.

(3) A pszichiátriai betegek otthonába történő felvételhez a területileg illetékes pszichiátriai gondozó szakorvosának, illetve – amennyiben az ellátás igénylése időpontjában kórházi kezelésben részesül – a fekvőbeteg-gyógyintézet pszichiátriai osztálya vezetőjének – az intézménybe történő felvételt megelőző – három hónapnál nem régebbi szakvéleménye szükséges.

(4) Amennyiben az ellátást igénybevevőnek egészségi állapota miatt sürgősségi gyógykezelésre van szüksége [1997. évi CLIV. tv. 196. § b) pont, 199. §], úgy az intézmény orvosa az arra illetékes egészségügyi szolgáltatónál kezdeményezi az ellátott pszichiátriai egészségügyi ellátását.

A szolgáltatást Dunaharasztiban, 2 épületben biztosítjuk.

Épületeinket „kis ház és nagy ház” névvel láttuk el. Mindkét épület földszinti és emeleti részből áll. A „nagy ház” épületében 34 férőhelyes, a „kis ház” épületében 20 férőhelyes tartós bentlakást nyújtó otthont alakítottunk ki. Bár szolgáltatásunk tiszta profilú, figyelemmel kell lennünk a mindennapi munkánk során, hogy ellátottaink speciális ellátást igényelnek, így nagyobb figyelemmel kell a mindennapjaikat kövessük. A folyamatos gyógyszeres ellenőrzés mellett is történhetnek váratlan és kiszámíthatatlan események.

Az intézmény egész területén biztosított az akadálymentes közlekedés; az emeletek közötti közlekedést ülőszékes- és emelő lift biztosítja, mely mozgáskorlátozottak számára is igénybe vehető, szükség szerint önállóan is kezelhető.

Minden lakószobában speciális, szakhatósági engedéllyel rendelkező nővérhívó rendszer van telepítve és kiépített a kábeltelevízió, valamint a wifi hálózat. Mindkét házban füst- és tűzjelző rendszer került kiépítésre, mely a lakóink biztonságérzetét fokozza.

Az épület bejárata számkódos biztonsági beléptető rendszerrel ellátott. A dohányzás az intézmény egész területén az új jogszabály alapján tilos!

A szolgáltatásról szóló tájékoztatás helyi módja: intézményünk, jó kapcsolatot ápol a helyi önkormányzattal, a helyi médiával, így ismernek bennünket. Intézményünk közvetlenül a főút mellett található, az intézmény területi elhelyezkedésének köszönhetően, központi fekvésű, így könnyen megtalálható. Ugyanakkor megtalálnak bennünket a világhálón is, www.orchideaotthon.hu oldalon, amit heti rendszerességgel aktualizálunk. Illetve szórólapjaink útján és a térségi telefonkönyvben is jelen vagyunk.

A „Nagy ház” bemutatása

A pince szinten található a mosó-szárító és vasaló helyiség, a dolgozók külön helységben biztosított öltözője illemhellyel és zuhanyzóval. A vegyi árut és az élelmiszert külön helyiségben tároljuk. A picében található a kazánház, különböző tároló helységek, orvosi szoba, iroda. A pince szint is akadálymentesen megközelíthető.

A földszintre érkezve egy tágas ebédlőben étkezhetnek gondozottjaink, mely étkező közösségi helységként is működik, ahol foglalkozásokat, közös tornát, programokat, lakógyűléseket szervezünk, ugyanitt közös tévézési lehetőségük is van a lakóknak. Az ebédlőt körülveszi a tálalókonyha és a télikert. Szobáink mindegyikében biztosított a 6 négyzetméter/ fő/ lakó terület.

Az ebédlő és a folyosók klímatizáltak, így nyáron is kényelmet tudunk biztosítani lakóink részére. Az ebédlővel közös légtérben helyezkedik el a gondozottak kulturális igényeit kielégítő könyvtár, melynek közelében zenehallgatás és tévézési lehetőség is biztosított a lakók részére. Az emeleten szintén szobák találhatóak. Ezen kívül itt helyezkedik el egy ruhatároló helység is. Az emelet is klímatizált a földszinthez hasonlóan.

A „Kis ház„ bemutatása

A földszinti szobák a hozzájuk tartozó fürdőszobákkal és illemhellyel, ebédlő, társalgó, és melegítő konyha került kialakításra. Kialakításra került egy akadálymentes terasz rész, ahol a mozgásukban korlátozott lakóink is kényelmesen közlekedhetnek.

Az emeleten 5 szoba került kialakításra, egy ebédlővel, egy melegítőkonyhával, egy tárolóval, fürdőszobával és illemhellyel és egy világos társalgóval, mely közösségi helyiségként használható. Az emeleti részről egy lépcsőn járó és egy emelő lift segíti az akadálymentes közlekedést.

Egyéb helységek, berendezések:

A Gondozó Otthonhoz tartozik egy kialakított parkoló, valamint hozzávetőlegesen 2500 m2 alapterületű parkosított ős és most telepített fás, valamint növényekkel beültetett kert található, melyben sziklakertek, kert, tó, szökőkút, sütögető-bográcsfőző, kiépített terméskőből, nyitott és fedett teraszok, kerti pavilonok. 54 fő részére kerti bútor, mozgásérzékelős világítással ellátott kert. A Gondozó Otthon összes bejárata számbeléptetős biztonsági ajtóval ellátott. A biztonságos üzemelés érdekében a kazánházban tartalék kazánt és vízmelegítőt is helyeztünk el.

Az intézményben 24 órás szakápolói, gondozói és a házirendben meghatározott időtartamban rendszeres orvosi felügyelet működik.

Az ellátás megvalósulásának várható következményei, eredménye, az ellátórendszerben betöltött szerepe és hatása:

Az intézmény a vonatkozó és hatályos jogszabályoknak megfelelően országos ellátási területről, Pest megyében, Dunaharasztiban látja el feladatát.

A régióban intézményünkön kívül – az ellátási igényekhez képest – kisszámú intézmény foglalkozik pszichiátriai betegek ellátásával. Az ellátó kapacitás mélyen alulmúlja a szükséges mértéket. A 2 épület lehetőséget nyújt a tényleges állapot szerinti gondozási egységben való elhelyezésre, illetve az elhelyezésnek az állapotváltozáshoz történő igazítására.

Mivel ellátottaink pszichiátriai betegek, ezért eredményként elsősorban a tárgyi és személyi fejlesztésre tudunk nagyobb hangsúlyt fektetni, gondozottaink egészségét igyekszünk szinten tartani, hogy állapotromlás ne következzen be.

A szolgáltatás vonatkozásában megtett intézkedések:

A fentiekben említettek alapján igyekszünk, hogy valamennyi szakhatóság által megkövetelt, jogszabályoknak megfelelő a kor és a szakma követelményeit kielégítő, ápolás-gondozás biztosítására alkalmas épületrészek kerültek kialakításra. A HACCP minősítéssel rendelkező tálalókonyha, mosoda, orvosi szoba, valamint a lakószobák és közösségi terek az épület könnyű megközelíthetősége, az épületet körülvevő szép kert, kerti-tó, a pszichiátriai betegek bentlakásos formában nyújtott, hosszú távú, színvonalas ellátását tegyük lehetővé.

Személyi feltételek megteremtése:

Intézményünkben szakképzett, gyakorlattal rendelkező munkatársakat foglalkoztatunk, így rendelkezésre áll a jogszabályban meghatározott létszámnak megfelelő munkatárs, 13 fő gondozónő. Az intézmény vezetője jogi- és pszichológiai vizsgával rendelkezik.

A mosást, takarítást, varrást, a konyhai feladatokat szintén saját dolgozói állományából biztosítja az intézmény. A dolgozóinkat folyamatosan továbbképezzük, részükre folyamatos továbbképzéseket szervezünk, ugyanakkor figyelünk arra is, hogy a kiégés ellen, különböző mentálhigiénés előadásokat tartsunk. A mentális egészségmegőrzés mellett figyelünk a dolgozók testi egészségére is. Rendszeresen elvégezzük a szükséges munka – alkalmassági vizsgálatokat, ugyanakkor biztosítjuk a védőoltásokat. Intézményünkben rendszerességgel dolgozik a kötelezően előírt szakmai létszám mellett megbízás alapján belgyógyász szakorvos, aki egyben az intézmény háziorvosa is, pszichiáter-neurológus, foglalkozás-egészségügyi orvos, bőrgyógyász.